Energizer X8 éjszakai futóverseny különleges rekordokkal és Száraz Dénes főszereplésével

Az ENERGIZER X8 az első olyan terepfutás a világon, ahol a versenyzők sötétben 8 órán át futottak terepen egy körpályán. Mindez Balatonfüreden történt június 16 és 17 közötti éjszakán, a Balaton Bike Fest programjában.

A futók között több ismert hazai sportoló is rajthoz állt, hiszen a szabályok nagyon rugalmasan kezelték a teljesítményt: semmi megkötés nem volt a 8 órás időtartamon túl! Az ultrafutás ismert személyiségei mellett rajthoz álltak tereptriatlonisták, Ironmanek, atléták – köztük több korábbi országúti élversenyző, magyar csúcstartó – és talán a legkülönlegesebb futóként Száraz Dénes, alias „Tamás atya” a Jóban, Rosszban TV sorozatból.

A verseny egyediségét kiemelte, hogy a 0. kör közös volt, a rendezők felvezetésével minden futó egy tempóban, együtt, lassan bejárta a pályát, mintha egy szertartás bevezetése lett volna. A futók fején az Energizer fejlámpák, mint éjszakai szentjánosbogarak csillogtak és rajzolták meg a pálya nyomvonalát.

Ezután az éles rajt következett, ahol választott tempóját felvéve mindenki nekivágott a 8 órás különleges kalandnak. Köztük a „Terepgyerek” csapat 8-13 éves tagjai, akik az éjszaka első felében és hajnalban is rendületlenül rótták a köröket. A legfiatalabb versenyző, a 8 éves Tóth Ágoston kezdőemberként 6 km-t teljesített a felnőttekkel beszélgetve, majd hajnalban is vállalt további 4 km-t.

A versenyben hamar kialakult a lehetséges győztesek köre. Nedelka „Nedus” József az egyik nagy esélyes az első órában kiesett a küzdelemből egy sérülés miatt, így Dezső Sándor lassan, de biztosan átvette a vezetést az 1,8 km hosszú kanyargós és csodálatos éjszakai panorámát nyújtó pályán, Balatonfüred felett. Dezső Sándor tereptriatlonista, Ironman, minden hosszú távú versenyben otthon van, bármilyen közegben legyen is az. Ezzel a teljesítményével ismét újabb bizonyítékát adta annak, hogy lelkesedéssel és jókedvvel minden nehézség legyőzhető. Sándor 50 kört teljesített a nem mindennapi körülmények között – ami 90 km-t jelent!

A női mezőnyben a veszprémi Gurdon Éva fantasztikus jókedvvel futotta végig az éjszakai 8 órát, egyenletes tempóban, végig mosolyogva. Mint a verseny végén elmondta, nemrégen született meg a gyermeke, ez az éjszakai futás elsősorban az ultrafutás világába való visszatérést jelentette számára. Több komoly eredmény között Évát 2010-ben az „Év ultrafutója”-nak választották meg!

A legtöbb egyéni futó az egyenletes, pihenés nélküli taktikát választotta, a váltók pedig többnyire a „futunk, ameddig bírunk, majd pihenünk 1-2 órát és hajnalban folytatjuk” módszerrel teljesítették a versenyt. A frissítő ponton egész éjjel Biorganik marcipánt, forrás vizet, mazsolát, sós mogyorót és sós kekszet vehettek magukhoz a versenyzők, valamint annak, aki kérte a szervezők izotóniás italt biztosítottak – hiszen az ultrafutók a versenyeken többnyire saját frissítővel indulnak.

Az ENERGIZER X8 végén, a hajnali nap csodálatos fényében zajlott az eredményhirdetés, ahol az Energizer, a Wilkinson, a Salomon, a Lafuma díjak mellett a nézők és a rendezők a hősöknek kijáró tisztelettel adóztak a nem mindennapi teljesítmény előtt. A Lafuma díjakat a márka magyarországi képviselője Tálas Csilla adta át, aki maga is az egyik váltócsapat tagja volt.

Az élmény az egyéni és csapatban indulóknak is egyaránt felejthetetlen volt, ezért a X2S TEAM jövőre is tervezi a verseny megrendezését.

A verseny weboldala: www.tereptriatlon.hu

Forrás: www.terepsport.hu

Fotó: X2S TEAM, Novák Ádám, Lafuma

Bezárás