Hírek
Olimpiai Országjárás Dabason, ahol minden diákot megtanítanak úszni
|
Dabason, ebben a tizenhatezer lélekszámú, Duna-Tisza közén fekvő, Budapesttől alig ötven kilométernyire fekvő városban folytatódott az idestova egy éve kezdett Olimpiai Országjárás.
Kevesen tudják, hogy a város Kossuth Lajos nevéhez is kapcsolódik, hiszen a 48-as forradalom első miniszterelnökének szülei itt éltek, lakóházukat ma is nagy gonddal őrzik, és Kossuth Lajos édesapját itt helyezték örök nyugalomra.
Schmitt Pál, az Olimpiai Országjárás tizedik állomásán, a Kossuth Lajos nevét viselő általános iskolában tartotta az osztályfőnöki órát. Ezúttal is a mozgásra, a rendszeres sportolásra igyekezett bíztatni a tornatermet zsúfolásig megtöltő diákokat.
Molnár Zoltán csapatvezető Peking városáról, az olimpiai játékokról beszélt a fiataloknak. Varga János, olimpiai bajnok birkózó pedig saját sportpályafutását felelevenítve, arra bíztatta a fiatalokat, hogy a siker, a következetes felkészülésen, a sok-sok edzésen múlik. Elsősorban akarat kell a kitűzött célok megvalósításához. Az edzések fáradtságát, nehézségeit azután a győzelem csodálatos öröme azután mindig gyorsan feledésbe meríti.
A MOB elnöke két pólót is hozott ajándékba, amelyeket két, olimpiai kérdésre adott helyes válasszal lehetett elnyerni.
„Ki volt az az ökölvívó, aki három olimpiai bajnokságot nyert" - , ez volt az első, s „A magyar vízilabdázók mellett ki nyerte harmadik olimpiai bajnoki címét Pekingben" ez pedig a második kérdés... ?
A pontos válaszra bizony várni kellett, de több találgatás után Kmatyo Máté, hatodik osztályos fiatal futballista, Papp László nevét említve helyesen válaszolt, s azonnal fel is próbálta az olimpiai trikót.
Az Olimpiai Országjárás az Ifjúsági Olimpiát támogató Ferrero Európára kiterjedő Kinder + Sport akciójával bővült. A dabasi fiatalok a lelkes Kuli Imre testnevelő tanítványai több sportágban is összemérték tudásukat. Az iskola szomszédságában épült, irigylésre méltó 1700 nézőt befogadó korszerű sportcsarnokban a kézilabdázók vetélkedtek, a kerékpárosok a város utcáin 2010 métert kerekeztek, de az műfüves labdarúgó pályán, és az atlétikai futókörben is telt ház volt.
" Büszkék vagyunk Dabasra. Három általános iskolánk és gimnáziumunk tanulói kivétel nélkül úgy fejezik be tanulmányaikat, hogy már tudnak úszni, hiszen az iskolai tanmedence mellett még két uszoda is van nálunk 2 - mondta Pálinkásné alpolgármester. Mindezt Szűcs Lajos, a MOB tagja, a Megyei Önkormányzat elnöke is megerősítette, mondván Dabas a sport terén, a fiatalok sportolásának felkarolásával példát mutat.
A különböző sportversenyek díjkiosztásánál Karancsy Zsolt, a Ferrero magyarországi igazgatója is segédkezett Schmitt Pálnak, a MOB elnökének.
Az olimpiai országjárás pedig a közeljövőben folytatódik, hiszen amint Schmitt Pál mondta, az olimpia felkeltette a sport iránti érdeklődést, amit most kell kihasználni. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem követik az országban minél több városban, településen Dabas példáját, jó volna választ találni.




