Hogyan étkezzünk edzés és verseny előtt?
- Szólj hozzá (5 hozzászólás)
A szervezet futás közben kizárólag glikogéntartalékokból és a testünkben található zsírokból nyeri az energiát. Közvetlenül a futást megelőzően elfogyasztott étel rendszerint nem növeli ezeket a tartalékokat.
Ráadásul mivel a munkát végző izmok a vérellátásban előnyben részesülnek, a gyomorba kerülő étel nem a szokásos módon emésztődik, ezért ajánlatos kb. két órával a futást megelőzően könnyen emészthető, összetett szacharidokat tartalmazó ételt fogyasztani úgy, hogy később a gyomor és felső bélrendszer üres legyen.
A fehérjék 3-8 óra alatt távoznak a gyomorból, és 24 óránál is több ideig tart, amíg végighaladnak az egész emésztőrendszeren. Ugyanez a gyümölcsök esetében csak 0,2-1 óra.
És hogyan étkezzünk verseny előtt?
Ebben a kérdésben sincsen általánosan érvényes recept. Itt is ki kell próbálni az egyes módszereket. A sok recept közül az egyik, amelyet nagyon sok élsportoló is alkalmaz, a szuperkompenzációs szacharidos diéta. Ennek lényege, hogy 50 %-kal növeljük a szükséges glikogéntartalékokat. Ezt a verseny megelőző négy-hat napra időzítjük. Az első két-három napban korlátozzuk a szacharidon fogyasztástó, így elfogynak glikogéntartalékaink. Ezzel hosszabb ideig tudunk nagyobb intenzitással futni anélkül, hogy elfogynának az energiatartalékaink. Azt megelőzően, mielőtt ezt a módszert verseny előtt „élesben" alkalmaznánk, néhány alkalommal próbáljuk ki, és figyeljük meg, hogyan reagál rá a szervezetünk.







.jpg)









Hozzászólások
Elnézést kérek, hogy számomra
Elnézést kérek, hogy számomra a "glikogéntartalék", és a "szuperkompenzációs szacharidos diéta" idegen kifejezések. Azt hittem az oldal célja a minél szélesebb olvasóközönség megszólítása. Engem tényleg érdekel a téma, életem első maratoni futására készülök, és szeretném a lehető legjobbat kihozni magamból, amihez gondolom a megfelelő táplálkozás is szükséges lenne.
2012 július 26., csütörtök 11:29
Megkérek szépen valakit, aki
Megkérek szépen valakit, aki ezt olvasta és érti, legyen olyan drága, és fordítsa le magyar nyelvre. Hogy az ilyen hétköznapi, egyszerű kis futók, mint amilyen én is vagyok, is érthessék.
Az én szókészletemben kolbászos rántotta, banán, körte, mogyoró, és ilyen jellegű szavak vannak, a "szuperkompenzációs szacharidos diéta" szókapcsolatot sajnos max. értelmező szótárral tudom megfejteni!
Előre is nagyon köszönöm!
Koppány
2010 október 25., hétfő 10:21
Szia Koppány! Szerintem a
Szia Koppány!
Szerintem a szerző is csak szépen kimásolta valahonnan, mert ezt a kifejezést elég ritkán használják...:)
A lényeg, hogy verseny előtt jól fel kell tölteni a szénhidrátraktárakat, hogy legyen erőd futni, legyen mit elégetnie a szervezetednek futás közben. Vagyis 2-3 nappal a nagy derbi előtt nyomatni kell a magas szénhidráttartalmú ételeket: tésztfélék, pizza, burgonya, csoki stb.
Hosszabb ideig tartó versenyek előtt (elsősorban maraton, Ironman) pedig szokás ún. "szénhidrátkúrát" csinálni. Ennek lényege, hogy a verseny előtti 6-4. napban semmilyen szénhidrátot nem fogyasztasz, tehát csak zsír- és fehérjetartalmú ételeket (sajt, grillezett hal, zöldségek - de nem mindegyik! stb.). Ebben a 3 napban a szervezetedből teljesen kiürül a szénhidrát. Edzeni lehet, sőt kell is mellette, igaz, a 3. napon már kezdesz csillagokat látni.:) De fontos, hogy a kúra első szakaszának (szénhidrátürítés) utolsó napján feltétlen fuss még 50-60 percet, hogy az utolsó grammokat is elégesd. Ezután kezdődhet az a 3 csodás nap (verseny előtti 3-1. nap), amikor tömheted magadba extra erővel a szénhidrátokat (pizza, tiramisu, bolognai.. nyamm!).:)) A lényeg, hogy a szervezeted így sokkal jobban, mélyebben elraktározza a szénhidrátot (fellép ugyanis egy "pánikreakció" nála, így mindent azonnal magához vesz), és nem fogsz eléhezni verseny közben, ami maratonon elég durva tud lenni.
Remélem, így már kicsit érthetőbb!
2010 október 25., hétfő 10:38
Nesze semmi fogd meg jól.
Nesze semmi fogd meg jól. Copy/Paste.
Illett volna megmagyarázni az idegen fogalmakat.
2012 július 26., csütörtök 09:14
Andrást valaki tanítsa meg
Andrást valaki tanítsa meg magyarul :D:D:D:D:D Nem ért egy magyar cikket :D:D:D:D:D
Én köszönöm, hasznos volt... ha copy/paste, ha nem.
2012 július 26., csütörtök 11:22