Mezei OB versenybeszámoló

A Bécs-Budapest után egy hosszabb pihenő következett, majd a héten már elkezdtem a felkészülést a jövő évi szezonra. Ennek egyik állomásaként elindultam a mezei OB-n. Elsősorban a csapat miatt, ami viszont sajnos nem jött össze, mert mint kiderült juniorok nem indulhatnak a felnőttek között, így a 3. tagunknak a saját korosztályában kellett futnia.

Tavaly hasonló volt a helyzet, és akkor nem sikerült valami fényesen a verseny, így most sem vártam magamtól túl sokat. Reggel korán indultunk, a hőmérő 0 fokot mutatott, bevallom őszintén inkább aludtam volna még és futok egyet könnyen utána. Azért hamár elmentem megpróbáltam jól érezni magam, szeretek ilyenkor találkozni az ismerősökkel. Mivel az én futamom volt a legkésőbb, bőven maradt időm erre, illetve szurkolni a többieknek, és körbejárni a pályát. 

Mezei OB

A Skanzen különleges hangulatot adott a versenynek, nekem személy szerint nagyon tetszett. Volt benne füves-, homokos-, földes terep, meredek emelkedő, sunyi emelkedő, fatörzs akadály, meg minden ami kell. Amit viszont hiányoltam, az az öltöző és esetleg zuhanyzó. (A szponzorok kiszolgálásába most nem mennék bele, arról napokig tudnék mesélni :)) A mosdóban, legalábbis a férfiben nem maradt sok hely.

Mezei OB
 
A melegítés jól esett, felmelegedtem, néha még a nap is kisütött, így úgy döntöttem rövidben futok. A rajttal nem várattak sokat, úgyhogy nem fagytam meg. Az elején ment a szokásos tülekedés, darálás, ebből a terveimnek megfelelően tudatosan kimaradtam. Igyekeztem nagyon visszafogottan elindulni, ami a végén ki is fizetődött. Szinte másodpercre azonos köridőket futottam. Csak az utolsó előttiben akadt némi holtpontom, amúgy teljesen jól esett. A végén számomra nem volt teljesen egyértelmű, hogy merre kell futni, az utolsó kört ugyanis lerövidítették. De ez lehet csak az én figyelmetlenségemből adódott. Szóval így még egy kicsi talán maradt is bennem. Legalábbis akkor ezt éreztem, otthon viszont már nem. Asszem vagy fél óráig ültem lépcsőn, mire összeszedtem magam :) A versenyen a 13. helyen végeztem, aminek nagyon örülök, több okból is. Egyrészt 1 hete edzek. Másrészt csak az eredményeket böngészve láttam, hogy a 4. helyig egész közel volt mindenki. Ráadásul simatalpú cipőben futottam. És nekem a mezei sosem tartozott az erősségeim közé. Valószínűleg sokat számított az a nemkevés (és Rékának köszönhetően tudatos, precíz, profi) erősítés, amit az elmúlt évben megcsináltam. Idén sem lesz kevesebb :)    
 
 
Most alapozás tovább ezerrel. Úgy érzem kell még 1-2 hét, míg teljesen visszaszokok, és további 1-2, hogy fokozatosan eljussak a keményebb edzésekig. Aztán ha minden jól alakul jöhet valami edzőtábor, melegebb helyszínen. 
Csoportok:
Bezárás