multiNavigator.hu Terepfutás és Gyalogtúra, Cserhátszentiván
- Szólj hozzá (0 hozzászólás)
Az eredménylista letölthető ITT!
A versenyen készült képek hamarosan….
Június 03-án pár év kihagyás után újra terepfutóversenyre és (első alkalommal) gyalogtúrára ébredtek Cserhátszentiván lakói, illetve a versenyközpontnak helyet adó kultúrházban éjszakázó szervezők és versenyzők:-) Az időjárásra most sem lehetett panasz, kellemes napsütéses idő várta az indulókat, az előző napi esőnek már nyoma se volt.

A legelszántabb túrázók már 9-kor elrajtoltak, hogy teljesítsék a 14 km-es távot. Az első futórajtra 10:15-kor került sor, a legfiatalabb korosztályok képviselői kezdték meg a versenyzést az 500 m-es táv teljesítésével. A gyerekek olyan lendülettel vágtak neki a táv teljesítésének, hogy a felvezető kerékpáros is alig bírta tartani a tempót:-). A lányoknál Langer Barbara, a fiúk között pedig Forgács Máté bizonyult a leggyorsabbnak.
10:30-kor rajtoltak az 5 km-es táv indulói, akik elég jó ízelítőt kaphattak a környék szépségeiből. Még az első km előtt meg kellett birkózniuk a Szuha-patakon való átkeléssel, amit (ha ügyes volt az ember) meg lehetett úszni száraz lábbal:-). A Hármas-forrásnál lévő fordítónál frissítésre is volt lehetőségük a versenyzőknek, de a táv rövidsége miatt nem sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Az utolsó km-en egy kellemes emelkedő megmászása után ereszkedtek vissza az indulók a faluba, és futottak be a célba. A hölgyeknél ezen a távon Vasas Viktória, az uraknál pedig Forgács István volt a leggyorsabb.

Szokás szerint 11-kor rajtolt el a hosszabb táv mezőnye, ami az erőfeszítések ellenére sem lett több a szokásos 11 km-nél:-) Az utolsó napokban módosítani kellet a pályán a természetvédelmi hatóság döntése alapján. Sajnos az eredetileg tervezett útvonalat nem engedélyezték. Azért a terepviszonyokra, illetve a táj szépségére így sem lehetett panasz, igazi terepfutásban részesülhettek az indulók, egy szinte érintetlen környezetben. Patakon való átkelésben most sem volt hiány, a Szuha patakot több, mint ötször kellett keresztezni, de szerencsére úszótudásra ehhez nem volt szükség:-). A fordító és a frissítő állomás Ecseg falu határában volt, ahol a versenyzők javíthattak a vízháztartásukon, illetve feltölthették a szénhidrátraktáraikat is. Visszafelé részben azonos, részben más útvonalon haladtak a futók, hogy aztán az 5 km-es pályára csatlakozva visszaérkezzenek a célba. A nőknél Vajkovics Viktória szakította át elsőként a képzeletbeli célszalagot, nem sokkal utána Dr. Paál Emőke érkezett, a dobogó harmadik fokára pedig Forgácsné Licz Márta állhatott fel. A férfiaknál a győzelem családban maradt, hiszen nagyon szoros versenyben, mindössze 3 mp-es előnnyel nyerte a futamot Vajkovics Károly, őt Hajduska Balázs követte, harmadikként pedig a helyi kötődésű, korábban sokszor diadalmaskodó Langer Olivér ért célba.
A célba érőket szokás szerint terülj-terülj asztalka (víz, izotóniás ital, keksz, alma, mazsola, szőlőcukor) várta, hogy az eredményhirdetésre már mindenki regenerálódva készülhessen:-). A 11 km abszolút helyezettjei éremmel és értékes ajándékokkal lettek gazdagabbak, az összes táv korosztályos helyezettjeit pedig éremmel vagy oklevéllel, és müzliszelettel díjazták a rendezők.
Az eredményhirdetés után következett a már szokásos tombola, ahol ugyancsak értékes ajándékok kerültek kisorsolásra, a fődíj pedig megint egy Silva Ex-Ped Go II távolságmérős óra volt a multiNavigator.hu támogatásával. A nyertes Forgács Máté volt, neki külön is gratulálunk!

Aki most kihagyta a versenyt, annak csak ajánlani tudjuk, hogy következő alkalommal illessze be a programjába, hiszen a versenyzőktől kapott visszajelzések alapján, ennél szebb környezetben nem sokan versenyeztek korábban, volt olyan induló, aki (nem alaptalanul:-) az Avatar című filmben látott tájakhoz hasonlította a környéket. Ami pedig a nyugalmat illeti, erre sem lehetett panasz, hiszen az egész faluban nincs térerő, így senkit nem zavarhatott meg a telefoncsörgés ezen a fantasztikus hétvégén, tehát tényleg a kikapcsolódásé volt a főszerep:-)
A Gyaloggalopp Sportiroda következő versenye egy kicsit közelebb, de mégis szép környezetben, Herceghalmon kerül megrendezésre előreláthatólag június 24-én, vasárnap. Részletek hamarosan a honlapon….
Eredmények:
5 km, abszolút:
Nők:
1 Vasas Viktória 21:24
2 Gherdán Johanna 22:37
3 Herbst Orsolya 23:34
Férfiak:
1 Forgács István 15:30
2 Veres Kornél 16:28
3 Czimer Zentai József 18:26
11 km, abszolút:
Nők:
1 Vajkovics Viktória 45:47
2 Dr. Paál Emıke 46:23
3 Forgácsné Licz Márta 52:38
Férfiak:
1 Vajkovics Károly 36:42
2 Hajduska Balázs 36:45
3 Langer Olivér 37:43







.jpg)










