A Podersdorfi Ironman sikeres teljesítése után (9:51.48), három héttel ismét egy maraton rajtjánál találkozhatunk Muhari Gáborral:

Wachau-Marathon, Krems an der Donau, Ausztria, 2011. szeptember 18. – Maraton 42,195 km

Objektív: Krems (an der Donau) 24 ezer fő lakosú Duna parti kisváros Bécstől 1 órányira, észak-nyugati irányban. A versenyen több táv (10,5 km, félmaraton, maraton), illetve váltó is van, a résztvevők száma pedig eléri a tízezret. A nevezési díj az utolsó kedvezményes kategóriában (két héttel a verseny előttig) 55 euró volt, amely tartalmazott egy termékmintákkal (többek között isostar szeletek, izotóniás ital, nivea mini dezodor) gazdagon megrakott rajtcsomagot, jegyet a pénteki császármorzsa partira, utazást a rajthoz, frissítést a pályán és a befutónál, egy igen tetszetős befutó érmet, kedvezményes étkezésre jogosító bonokat, valamint fürdőbelépőt. Pólót csak külön lehetett venni. A chipletét 10 euró volt, 7-et visszaadtak a leadásnál. A maraton rajtja 10 órakor volt Emmersdorfban (Emmersdorf an der Donau), ahova a kremsi vasútállomásról indultak a buszok 8 óra 30 kor. A verseny útvonala a 3-as számú főút, amelyet már 8 órától teljesen lezártak. A pálya egy-két kisebb emelkedőtől eltekintve folyamatosan – alig észrevehetően – lejtve haladt a Duna festői szépségű völgyében, az utolsó 5-6 km-re beérve Krems városába. A frissítőpontokon vizet, izoitalt (ez utóbbit akár teljes flakonban), banánt, egy helyen energia gélt is adtak. A befutónál ezeken kívül volt még kóla, alma, müzli szelet, szója ital, keksz minden mennyiségben.

Szubjektív: Rajt után a második helyre álltam be. A vezető srác első km-e 3:16 volt, ezért gondoltam, menjen csak. Ezután jött egy vak kenyai a vezetőjével, meg egy osztrák. Ez utóbbit kérdeztem, hogy váltót fut-e. Mondta, hogy nem, mondom, akkor már bocs, de neked ez az iram gyors lesz… Nem hallgatott rám, így elmentek. Aztán láttam, hogy nem változik a távolság közöttünk, ezért felmentem rájuk. Erős szembeszél volt, és nem akartam egyedül maradni. 5 km-nél ott hagytuk a két kenyait. Az osztrák srác mondta, hogy vezessünk km-enként felváltva. Mondtam jó. Közben kérdeztem, hogy milyen legjobb ideje van maratonon, amire nem adott egyértelmű választ. Ebből én arra következtettem, hogy a „mindig jól kezdek, de még sosem értem be normális idővel” kategóriába tartozik. 3:40-es iramban haladtunk.

A futás nem esett jól, éppen javasolni akartam, hogy lassítsunk, de a kollega inkább otthagyott. 18 km-nél látom, hogy az út szélén nyújtogat. Ahogy odaértem mellém állt. Felvázolta, hogy nem bírja a lába és ki fog állni hamarosan. (Persze, mert egy iszonyat vékony versenycipőben futott.) Na, azt nem állítom, hogy ennek nem örültem. Javasoltam neki, hogy kocogjon be harmadiknak. Ez nem tetszett neki. Aztán akkor, hogy a félmaraton rajtjánál álljon meg, mert onnan be tudják vinni a célba. Mondta: jó. Aztán valahogy mégis összeszedte magát és csak nem akart kiállni. Gondoltam jó, akkor haladjunk, és gyorsítottam. Ezt már nem bírta, így 500 m múlva megállt. Innentől kezdve próbáltam kicsit összeszedni magam, hogy valami normális idővel érjek célba. A pulzusom meglehetősen magas volt, ezért tudtam, hogy innom kell rendesen. Szerencsére a frissítőpontoknál adtak egész flakon izotóniás italt, így ezzel nem volt gond. Mivel azonban folyamatosan nem gyenge szembeszelem volt, valamint a futás továbbra sem ment igazán jól, inkább lassítottam. Ekkorra már ráadásul kezdett meleg is lenni. A cipőm sem volt az igazi, mert kicsit kemény volt már az aszfalthoz, emiatt a lábaim eléggé merevek voltak, így inkább próbáltam az útszéli füvön futni. Nem esett jól az egész, de 4 perces iramon belül haladtam, miközben folyamatosan előzgettem a lassabb félmaratonosokat, akik ugyanakkor indultak, mint mi. 32 km-nél a pálya egy S-alakú részén megláttam a vezető srácot. Szerettem volna iramot váltani, mert láthatóan elég lassan haladt, de nem sikerült. Innentől kezdve már csak arra koncentráltam, hogy beérjek a célba. A végére picit tudtam azért még gyorsítani, annak ellenére, hogy kicsit kínlódás volt az utolsó 1-2 km (is) és 2:39.45-ös idővel másodikként értem a célba.
A befutónál aztán volt eszem-iszom, meg egy gyors eredményhirdetés, ami tulajdonképpen virágcsokor átadás volt, merthogy, ez volt a díjazás. Összességében a verseny nagyon jól – mondhatnám hibátlanul - szervezett volt, a futás nem esett jól (szerencsére nagyon nem futottam szét magam), egyedül a díjazás hagyott némi kívánnivalót maga után, szerintem egy tízezer főt megmozgató rendezvényhez képest kicsit kevés volt.

A folytatás a jövő héten:
Standard Chartered Jersey Marathon, St Helier, Jersey, Csatorna-szigetek
2011. október 2. – Maraton 42,195 km

Eddig megjelent rész a sorozatból:

Születésnapot ünnepelve, objektíven és szubjektíven 352 kilométerről és 58 méterről 1.rész

Ha van egy beszámolód, futásról, túráról, triatlon ill. kerékpárversenyről! Elégedett vagy a szervezéssel, a pályavezetéssel, frissítéssel, esetleg pont ellenkezőleg, akkor ne habozz írd meg a panferik@hunrun.com e-mail címre egy vagy több fénykép kiséretében és helyet biztosítunk a megjelenésre!