Cikkek

Három verseny, három Világbajnok!

2009, December 25 - 11:15 | Szerző:panferik
VBlogok.jpg

Úgy éreztem, hogy talán most jött el az ideje Karácsonykor, hogy megemlítsek egy apró kis történetet, ami nekünk, Magyaroknak nagyon sokat jelent.

Érdekessége a dolognak, hogy egy versenyen, dőlt el 2007-ben és 2009-ben az Összetett Ultra Triatlon Világbajnoki cím. Ez a verseny 10nap 10 Ironman verseny Mexikóban, mind a két esetben új Magyar csúcs is született, ami egyben Világbajnoki címet jelentett a 2009-es esztendőben pedig Világrekord is lett egyben az új Magyar Csúcs.

2008. Augusztus végén rendeztek először hazánkban Dupla Ironman Világkupa Futamot. Ekkor az eredményhirdetés közben egy Világbajnokot is köszöntött Bonyhád közönsége! Tamás Zsolt a verseny szervezője vehette át az IUTA alelnökétől (Yves Beauchamp) az elismerést a 2007-es évi teljesítményéért! Novemberi DECA IRONMAN versenyen új magyar csúccsal - 141:40:51 átvette a Világbajnoki pontversenyben Zsolt a vezetést és így egyben a Világbajnoki cím megszerzését is jelentette (ezért a 2007-es címért rendezhette meg Magyarország a 2008-as Világkupa Futamot)

 

 

Az első Magyar Öszetett Világbajnok: Tamás Zsolt (2007)

2009.-ben Kanada visszamondta a Dupla Ironman rendezésének a lehetőségét így átkerült a második bonyhádi Dupla Ironman Világkupa futam június végére! Itt is történt az eredményhirdetés közben Világbajnoki köszöntés, csak most egy Magyar Nő lett a Világ Legjobb Összetett Ultra Triatlon sportolója Hoór Anikó a 2008-as esztendőben pontszámai alapján érdemelte ki a Világbajnoki címet!

 

 

A második Magyar Öszetett Világbajnok: Hoór Anikó (2008)

2010-ben harmadszorra rendez versenyt a bonyhádi csapat, azaz az Easy Star SE, Tamás Zsolt vezetésével. Ez lesz a legrangosabb verseny 2010-ben az Dupla Ultra Triatlon sportágban: Világbajnokságot rendeznek Magyarországon! És mivel három a magyar igazság, Szőnyi Ferenc gondoskodott arról, hogy harmadik versenyen is köszönthessünk Összetett Világbajnokot az eredményhirdetés közben. 2009. Novemberében ugyancsak Mexikóban és ugyancsak a 10nap 10 Ironman versenyen Szőnyi Ferenc új Magyar és Világcsúccsal 114:59-es idővel érkezett a célba. A Világcsúcsért kapott 500 bónusz pontot, amivel átvette és megnyerte az Összetett pontversenyt!

 

 

A harmadik Magyar Öszetett Világbajnok: Szőnyi Ferenc (2009)

 

Vajon az összetett Világbajnoki cím mellett esetleg Magyar Dupla Ironman Világbajnokot is köszönthetünk majd? Erre a választ csak 2010.június 26-án kaphatunk, mindenesetre 15 Magyar sportoló már jelentkezett a VB-re, lehet, hogy köztük van a leendő Világbajnok!

Gyertek, Szurkoljatok a Magyar Dupla Vasembereknek!

Időpont: 2010. június 24-27.
Helyszín: Bonyhád, Dombóvár-Gunarasfürdő

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
easyman (nem ellenőrzött)
2010, Január 3 - 15:41

NAGYON KLASSZ A MEGKÖZELÍTÉSED..! EGYBEN ELGONDOLKODTATÓ IS..!! REMÉLEM SIKERÜLT KEDVET CSINÁLNUNK A SOK-SOK SZIMPLA IRONMAN- IRONLADY RÉSZÉRE, HOGY VAN MÉG A SZIMPLÁN IS TÚL...!!! MÁR CSAK 14 KIADÓ HELYÜNK VAN.....
www.uih.hu
HAJRÁ-HAJRÁ HUNRUN !!!! ;-)))