A Balaton Szupermaraton számomra mindig az év első komolyabb megmérettetése. Nem feltétlenül tekintem versenynek, nem erre készülök, de persze mikor az ember ott áll a rajtnál el kezd dolgozni az adrenalin. Idén sem volt ez másképp. Az első napot mindig nagyon óvatosan szoktam kezdeni, most is próbáltam visszafogni magam, és szép kényelmes 5 perces kilométerekkel kocogni. Nádasdi Zsoltival és édesapámmal futottunk, míg meg nem érkezett hátulról Pók Janó és Misu (Rumi Mihály Róbert) az agárdi különítmény. Ismerjük már őket a Velencei-tó futásokról, szóval becsatlakoztunk. Mondták hogy eszük ágában sincs 5 percnél gyorsabb tempót futni, ha kicsit mégis gyorsabb volt Misu figyelmeztetett minket és már vissza is vettünk. Így mentünk egész 42 km-ig, ahol már unták a triatlonista pofámat, meg persze húztam is az agyukat, a lényeg hogy kezdtünk visszaesni tempóból és nem vártam rájuk a végére elindultam. Második nap értelemszerűen nem együtt indultunk az első napi különbségből kifolyólag. A második nap ugye a leghosszabb és az első 5 km-en úgy tűnt egyedül fogok kocogni aznap, de utolért Klemné Zabó Ági elég erős tempóban, de jól esett szóval mentünk együtt beszélgettünk, gyorsan jött a váltópont, én meg egyedül maradtam. Kellett vagy 10 km mire visszataláltam a saját tempómhoz, azt hittem hogy soha nem lesz vége a szakasznak. A második váltópont után már egész jól éreztem magam, tudtam még kicsit növelni is a tempó, persze nem nagyon mert gondolni kellett a maradék 100 km-re is. Végére kicsit húzta a combom a térdemet, de a versenyközpontban jól megmasszírozták, meg este még jó vastagon bekentem és reggelre csodák.csodája teljesen elmúlt minden fájdalmam. Nagyon jó erőben álltam 3. nap rajthoz. Jó volt az idő, hátszeles szakasz volt, finom kis emelkedőkkel. Az első szakaszt a Gyúró Team egyik felével futottam, érzésem szerint 5 perces tempóval, de mit 10-nél kiderült jóval erősebb volt, még 20-nál is 1:30-at mutatott az órám, aminek nagyon örültem, viszont vissza kellett vennem, mert azért még sok volt. A maratoni részidőm is 3:16 körül volt, onnan már nem foglalkoztam semmivel, toltam tovább. Nagyon jól esett a szakasz, végig jól éreztem magam, nem mondom hogy nem fáradtam el, de nagyon jó állapotban értem célba. Masszírozás, lábkrémezés és koránkelés után jött az utolsó, szinte legnehezebb nap. Nagyon álmosan álltam rajthoz, hideg volt, nem volt kedvem futni. Nagyjából tudtam kire kell figyelnem, bár tudtam hogy itt már nagy dolgok nem történhetnek. Aztán mégis történtek. 3. nap végére sikerült kicsit előrébb csúszni az eredménylistán, viszont csak 30 másodperc előnyöm volt, ráadásul olyan erős futóval szemben, akinek az utolsó napja szokott a legerősebb lenni. Kicsit elbukottnak éreztem a meccset, de futni kell, aztán  majd lesz ahogy lesz. Már az elején kialakult egy jó kis csapat, Földigné Nagy Judit és Belej Bálint személyében. A Juditot aki ismeri, tudja jól hogy elég erős futó, Bálint pedig napról napra kúszott fel az eredménylistán. Elég jó kis tempót diktált a Judit, kapaszkodtunk is rendesen, úgy voltam vele, 4:40-es tempó sok nekem, a harmadik nap után, de megyek ameddig bírok. Bálint meg jött, mert szegény azt hitte, hogy 5 perccel van előttem, aztán 47 után letisztáztuk hogy előtte vagyok. Szegény, azért hajtott nehogy utolérjem, kicsit megadta magát, de azért jött velünk egészen 50-ig. Végül nagyszerű idővel, a tavalyi összidőmet több mint 50 perccel megjavítva, abszolút 8. korcsoportban 6. helyen sikerült célbaérnem. A sok kilométer és Máténé Varju Edittel (mateve) és Lajkó Csabival (pecsenye) töltött hosszú edzések meghozták az eredményt. A következő megmérettetés már a IRONTEAM Triatlon fesztivál, ultra távú Országos Bajnoksága lesz, ahol egyenlőre még csak a célbaérkezés a legfontosabb.